Elhagyott liget
Mosolyogva kémlelem
a suhanó felhőket
ahogy nem figyelnek
az alattuk futó világra
Csak tudják, most
erre megy az út
s nem térnek le róla
A szél, mi repíti őket
belekap az alant
cövekelő fákba
s lekopaszt,
vetkőztet minket.
Mit tudja ő, hogy
hideg van, s fázunk
csak az áramlat fontos
arra koncentrál
Mi megfagyunk
dideregve bújnánk
egymáshoz, de
a gyökerek nem engednek
s nem ad semmi
sem meleget
Egy láng lobban
előbújik a Nap
de csak pár pillanat
s a Hold mosolyog
le a fákra
Meztelen ágak
fagyos lehelet
Mi lesz velünk?
A magány eltemet.
Nézd, remegve
fordulok feléd
erőtlen ágak
integetnek
Megérintelek
Veled szemben
felnézek rád de
te elnézel felettem
A Hold kúszik
felfelé, az
eget hódítja
közelebb mozdulok
s te ellépsz mellettem.
Egy levél hull
(a kopasz földre
Az utolsó remény
mely előttem halt
Hallom lépteid
ahogy távolodsz
s egyedül maradok
a szomorú fákkal
melyek kedvesként
ölelnek magukhoz
Mind, egyszerre
Szétszakítanak
Ez lett belőle)
2005.10.29. Budapest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése